Kőbe vésve
2010 február 17. | Szerző: Noci
Két barát ment a sivatagban.
Kirándulásuk alkalmával összevesztek, és az egyik barát képen törölte a másikat, aki megsértődött, és anélkül, hogy szólt volna bármit is, beleírta a homokba:
“Ma a legjobb barátom lekevert egyet!”
Mentek tovább a sivatagban, egy oázishoz értek, ahol elhatározták, hogy megfürödnek. Az a barát, aki kapott egy pofont, fuldoklani kezdett, de a másik kimentette. Magához térvén, kőbe véste:
“Ma a legjobb barátom megmentette az életemet!”
Az a barát, aki lekevert egyet, majd megmentette a másikat, megkérdezte:
– Mikor megütöttelek, homokba írtad. Most meg kőbe vésted. Miért?
A másik azt válaszolta:
– Mikor valaki megbánt, csak homokba szabad írnunk, hogy a megbocsátás szele eltörölje a szavakat. De ha valaki jót tesz velünk, véssük kőbe, hogy senki se törölhesse el.
TANULD MEG SÉRELMEIDET HOMOKBA ÍRNI, A JÓSZERENCSÉDET PEDIG KŐBE VÉSNI!
Azt mondják, egy különleges emberrel találkozni, akit tisztelsz, egy pillanat műve.
Megszeretni egy nap elég, de az illető elfelejtéséhez már lehet, hogy kevés egy élet.
A jel
2010 február 17. | Szerző: Noci
Egy fiatalember egymagában ült az autóbuszon. Kitekintett az ablakon. Alig múlt húsz éves, csinos, finom arcvonású fiú volt. Egy nő ült le a mellette lévő ülésre. Miután kicsit kedvesen elbeszélgettek a meleg tavaszias időről, a fiú váratlanul így szólt:
– Két évig börtönben voltam. Ezen a héten szabadultam, éppen úton vagyok hazafelé.
Áradt a szó belőle, miközben mesélte, hogy egy szegény, de becsületes családban nőtt fel, és az a bűntett, amit elkövetett mekkora szégyent és fájdalmat okozott szeretteinek, akiktől a két év alatt semmi hírt nem kapott. Tudta, hogy szülei túl szegények ahhoz, hogy vállalják az utat és meglátogassák őt a börtönben, és azt is tudta, hogy túl tudattalannak érzik magukat ahhoz, hogy levelet írjanak neki. Mivel választ nem kapott, ő a maga részéről nem írt nekik többet.
Szabadulása előtt három héttel tett egy utolsó, reménytelen próbálkozást, hogy kapcsolatba lépjen velük. Bocsánatukért könyörgött, amiért csalódást okozott nekik.
Miután kiengedték, felszállt az első buszra, ami éppen a házuk előtt haladt el, ott ahol felnevelkedett, és ahol még most is élnek szülei.
Szüleinek megírta, hogy megbocsátásuk jeléül egy jelet kér tőlük. Olyan jelet, amit jól lát az autóbuszból: ha még visszafogadnák őt, kössenek egy fehér szalagot a kert almafájára. Ha ezt a jelet nem látja, nem száll le az autóbuszról, és örökre távozni fog életükből.
Az úti célhoz közeledve a fiút egyre nagyobb nyugtalanság töltötte el. Nem mert az ablakon kinézni. Biztos volt benne, hogy az almafán nem fogja meglátni a szalagot.
Útitársa, végighallgatta történetét, majd udvariasan megkérte a fiút:
– Cseréljünk helyet. Majd én figyelek az ablakból.
Éppen csak néhány ház előtt haladt el az autóbusz, amikor a nő meglátta az almafát.
Könnyeivel küszködve, kedvesen megérintette a fiatalember vállát:
– Nézze! Nézze! Az egész fát szalagok borítják.
Állatokhoz hasonlítunk, amikor ölünk.
Emberekhez hasonlítunk, amikor ítélünk.
Istenhez hasonlítunk, amikor megbocsátunk.
Bruno Ferrero
Kapcsolatokról
2010 február 17. | Szerző: Noci
Amikor
két ember beszél, nemcsak a testük és aurájuk kerül egymással
harmóniába, hanem az ún. motoros mimikri hatása is működik. Ha mosolygó
vagy fintorgó arcot látunk, visszamosolygunk vagy visszafintorgunk,
igaz, csak olyan rövid ideig tartó izomaktivitással, amit csak
elektromos szenzorokkal lehet érzékelni. Ha kalapáccsal ráütök az
ujjamra, a legtöbb ember, aki ezt látja, elfintorodik: az én érzelmi
állapotomat tükrözik. Ezt nevezik empátiának. Egymás érzelmeit
utánozzuk, így fejezünk ki együttérzést, törődést és alapvetőbb szinten
így kommunikálunk egymással.
Egyes
értékesítői tankönyvek azt ajánlják, hogy a meggyőző személy próbálja
leutánozni az ügyfél testtartását és beszédstílusát, hogy kapcsolatot
alakítson ki vele. De erről bebizonyosodott, hogy nem működik. Ettől az
emberek inkább kényelmetlenebbül érzik magukat, nemhogy oldódna a
feszültségük. Ez túl nyilvánvaló utánzás.
Mindannyian
ismerünk olyanokat, akik iróniával és közömbösséggel igyekeznek
leplezni kedves gesztusaikat, mintha a szeretet egyenlő volna a
gyengeséggel.
Ne feledd: soha ne légy öntelt az alázatosakkal szemben. És soha ne légy alázatos az önteltekkel szemben.
Ha
veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában
szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal,
hogy „nincs”. Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott
maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire
szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a
szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások,
veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt
semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas
érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:
–
Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden
percben és órában!… Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy
ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen
percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És
elmondanám neki azt, hogy… Mit is?… Amit nem lehet elmondani.
Komfortos menyország
2010 február 17. | Szerző: Noci
Egy könyvből készült film,angol cime The Lovely Bones…a forditás most is kicsit érdekes,de nem vészes,talán mondhatom azt is,hogy a film cime miatt néztem meg.Kiváncsi voltam.
Igazság szerint nagyon kiváncsi voltam a főszereplő alakitására(Saorise Ronan).És meg kell hagyni nagyon jó volt(látszik a csajszin az ir származása,imádom az ireket),akkor figyeltem fel rá amikor a Vágy és Vezeklésben játszott.Akkor Oscarra és Golden Globera is jelölték a mindössze 13éves lányt,most is csak 15,de nagyon jól játszik.Szerintem valamikor meg is érik az Oscarra,egy két ilyen film és meg is lesz.A Komfortos mennyországnak a hangulata nagyon megfogott,szeretem az ilyen hangvételü filmeket,nekem személy szerint nagyon tetszett,a képi világa is rendben volt,maga a sztori is érdekes volt.Tetszett,hogy nem egy sablonos,ömlengös,tucatfilm,ami “lerágott csont” témát dolgozott fel,hanem egy olyat,ami megtörténhet….
Az Oscar-díjas Peter Jackson új filmje Alice Sebold komoly irodalmi elismerést arató bestsellere alapján készült. Egy fiatal lányról szól, akit meggyilkoltak, és most saját mennyországából tekint le a családjára, ahol mindenki a maga módján próbál megbirkózni a szörnyű tragédiával – és a gyilkosára, aki sokkal közelebb van a családhoz, mint azt bárki is sejtené.
Ahhoz, hogy az élet tovább folytatódjon, szükség van a felejtésre, ez nem bűn, nem kell, hogy lelkiismeretfurdalása legyen emiatt senkinek.
Meghatott a film és még meg is könnyeztem….pedig nem szoktam filmeken sirni,ami azt jelenti,hogy valami nagyon megfogott benne.Egyszóval tetszett.Nem olvastam a film alapjául szolgáló könyvet(Alice Sebold: Komfortos mennyország),de ezek után el fogom olvasni,már ha lesz egy kis időm.
A nagy ötlet
2010 február 17. | Szerző: Noci
Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy
Hétvégén a tanárnő
Hétfőn
“Tényleg?” – hallatszott a suttogás. “Nem is tudtam, hogy én valakinek is jelentek valamit!” – és “Nem tudtam, hogy a többiek ennyire kedvelnek” – szóltak a megjegyzések.
Ezután senki nem emlegette többé a listát. A tanárnő nem tudta, hogy a diákok egymás közt, vagy esetleg a szüleikkel beszéltek-e róla, de nem is törődött vele. A feladat elérte a célját. A tanulók elégedettek voltak magukkal és a társaikkal.
Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban, és a tanárnő elment a tanítványa temetésére. A templomot megtöltötte a sok barát. Egyik a másik után – akik szerették vagy ismerték a fiatalembert – odamentek a koporsóhoz, és lerótták utolsó kegyeletüket. A tanárnő a sor végén lépett oda és imádkozott a koporsó mellett. Ahogyan ott állt, az egyik koporsóvivő katona megszólította: “Ön a matematika tanárnője volt Mark-nak?” Ő igent bólintott. Erre a fiú azt mondta: “Mark nagyon gyakran beszélt magáról.”
A temetés után összegyűltek Mark régi osztálytársai. Mark szülei is ott voltak és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a tanárnővel.
“Valamit szeretnénk mutatni” – mondta az apa és előhúzott egy pénztárcát a zsebéből. “Ezt találták, amikor a fiunk elesett. Úgy gondoltuk, Ön meg fogja ismerni.” A pénztárcából előhúzott egy erősen gyűrött lapot, amelyet nyilván összeragasztottak, sokszor összehajtogattak és széthajtottak már. A tanárnő – anélkül, hogy odanézett volna – tudta, hogy ez egyike volt azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket az osztálytársak írtak Markról.
“Nagyon szeretnénk Önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az osztálynak” – mondta Mark anyja. “Amint látja, Mark nagyon megbecsülte.”
A többi régi tanítvány is összegyűlt a tanárnő körül. Charlie elmosolyodott és azt mondta: “Nekem is megvan még a listám. Az íróasztalom felső fiókjában őrzöm.”
Chuck felesége pedig így szólt: “Chuck megkért, hogy a listát ragasszam be az esküvői albumba.” “Az enyém is megvan még” – mondta Marily. “A naplómban tartom”. Ekkor Vicki, egy másik osztálytársuk a zsebnaptárát vette elő, és megmutatta a használattól megkopott és foszladozó listát a többieknek. “Mindig magamnál hordom” – mondta Vicki, és hozzátette:
“Meg vagyok győződve, hogy mindnyájan megőriztük azt a listát.”
A dolgok nem mindig azok aminek látszanak
2010 február 17. | Szerző: Noci
Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el. A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy kis helyet kaptak a hideg pincében. Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a fiatalabb angyal kérdezte miért, az idősebb angyal így felelt: “A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak.”
A következő éjjel mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek. Miután azt a kevés ételt is megosztották velük, amilyük volt, átengedték az angyaloknak az ágyukat, ahol ők jól aludtak. Amikor a következő napon a nap felkelt, az angyalok könnyek között találták a parasztot és a feleségét. Az egyetlen tehenük, akinek a teje az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a mezőn.
A fiatal angyal dühös lett és kérdezte az idősebbet, hogyan hagyhatta, hogy ez megtörténjen. Az első embernek mindene megvolt, mégis segítettél neki, vádolta. A második családnak kevese volt és hagytad, hogy elpusztuljon a tehenük.
A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak, mondta az idősebb angyal. Amikor a nagyház hideg pincéjében pihentünk észrevettem, hogy a falon lévő lyukban arany van. Mivel a tulajdonos olyan mohó volt és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a falat, hogy ne találhassa meg. Amikor az utolsó éjszaka a paraszt ágyában aludtunk, jött a Halál angyala, hogy elvigye a paraszt feleségét. Helyette odaadtam a tehenet.
A szivárgó cserépedény
2010 február 17. | Szerző: Noci
Kínában egy vízhordozónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított.
A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden nap a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak félannyit tudott teljesíteni. A két év keserűség után egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál.
– Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:
– Észrevetted, hogy az ösvényen virágok csak a te oldaladon nyílnak, s a másik cserép oldalán nem? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a fogyatékosságodról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.
Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk, a saját különleges hibáinkkal. De ezek a törések és hibák teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk magunkat és mindenki mást is olyannak, amilyen, s meglátni a jót másokban. Hiszen Isten szemében mindennek és mindenkinek egyedi, fontos és áldott helye és feladata van.
Szeretet
2010 február 17. | Szerző: Noci
Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a
Vidámság, a Bánat, a Tudás , Büszkeség és még sok más, így a Szeretet
is.
Egy
napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed, ezért
valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet.
Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni.
Mielőtt
a sziget elsüllyedt, a Szeretetsegítségért imádkozott. A Gazdagság egy
luxushajón úszott el a Szeretet mellett. Megkérdezte: – Gazdagság, el
tudnál vinni magaddal?
– Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeség, aki egy csodaszép hajóval közeledett:
– Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
– Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! Válaszolt a Büszkeség, mert itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!
Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:
– Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!
– Oh Szeretet, mondta a Bánat – én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon!
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta szeretet kérését.
Hirtelen megszólalt egy hang:
– Gyere Szeretet, Én elviszlek téged!
Aki
megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és olyan
boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet
értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki,
ezért megkérdezte a Tudást:
– Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
– Az IDŐ volt- mondta a Tudás.
– Az IDŐ?- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az IDŐ?
A Tudás válaszolt:
– Mert csak az IDŐ érti meg, milyen fontos az életben a SZERETET!!!
Ujabb idézetek
2009 október 4. | Szerző: Noci
Ujabb idézetek következnek:
“Ha kicsi a helyed, kölcsönözz látványt a szomszédságból.” (keleti mondás)
“Elvárni a világtól, hogy igazságos legyen veled, mert jó vagy, ugyanolyan, mintha azt várod egy bikától, hogy ne támadjon meg, mert vegetáriánus vagy.” (Dennis Wholey)
„Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek! Ennyi az egész.” (zen bölcsesség)
“Nem akkor leszünk magabiztosak, ha mindig igazunk van, hanem akkor, ha nem félünk a tévedéstől” (Peter T . McIntyre)
“A kialakult betegséget kezelni olyan, mintha az ember akkor kezdene forrást építeni, amikor már megszomjazott.” (kínai szólás)
“Az összetűzés mindig a második szóval kezdődik.” (japán közmondás)
“Igazságot hirdetni, vagy hasznos dolgokat javasolni az embereknek, biztos módja annak, hogy üldözzenek minket.” (Voltaire)
A megpróbáltatás olyan, mint az erős szél. Mindent letép rólunk, ami letéphető, tehát olyannak látjuk magunkat, amilyenek valójában vagyunk.”
(Arthur Golden)
“Az istenek megteremtették a világot, már csak az volt hátra, hogy az erőt is belehelyezzék. Tanakodtak hová tegyék, hogy az ember meg ne találja. Egyikőjük azt mondta: Tegyük a föld alá. Az nem jó, mondta egy bölcsebb isten, mert az ember előbb utóbb feldurja a földet és megtalálja, tegyük a hegy tetejére. Végül a legbölcsebb legöregebb isten szólalt meg: Nem tehetjük a hegy tetejére, az ember előbbutóbb megmássza a hegyeket, tegyük magába az emberbe, ott sose fogja keresni.” (Buddhista tanmese)
Tanulás az, ha rájövünk arra, amit már tudunk.
Cselekvés az, ha megmutatjuk, hogy tudjuk.
Tanítás az, ha másokat emlékeztetünk arra, hogy ők is éppolyan jól tudják.
Mindannyian tanulunk, cselekszünk és tanítunk.
(Richard Bach)
Szeretet
2010 február 18. | Szerző: Noci
Maga a szeretet
nem egyéb, mint hogy valakit mélyen érzünk, mélyen belelátunk a szemei
mögé, a lelkébe, és bármilyen külső mögött felismerjük, hogy “Ő az!”.
Érezzük a gondolatait, és gondoljuk az érzéseit.
Müller Péter
Oldal ajánlása emailben
X